Még - avagy már csak - négyet kell aludni az álomdöntőként aposztrofált Manchester United - Barcelona BL-fináléig. Ahogy pörögnek a napok, úgy számolunk mi is vissza, egy-egy poszt erejéig pedig segítünk ráhangolódni a várva várt mérkőzésre. Ezúttal a két döntős résztvevő eddigi párharcait elevenítjük fel.
A Bajnokok Ligája mai lebonyolítási formája – legfőképp az 1997-es és a 2000-es létszámbővítésnek köszönhetően, miután a legerősebb bajnokságok előkelőbb helyezettjei is lehetőséget kaptak az indulásra – lehetővé tette, hogy a legnagyobb klubok kisajátítsák a legrangosabb európai kupasorozatot, egyben mindennapossá tegyék számunkra egymás elleni párharcaikat. Példaként említhetnénk a Real Madrid – Bayern München vagy újabban a Chelsea – Liverpool párosítást is, ám az idei két döntős, a Barcelona és a Manchester United mindezek ellenére az utóbbi tíz évben csak egyszer találkozott egymással: a tavalyi BL elődöntőjében.
Összességében ez lesz a tizedik egymás elleni mérkőzésük, a mérleg közel azonos, három United és kettő Barca siker mellett négy remi, 15-14-es gólkülönbséggel – a katalánok javára. Elsőként az 1983/84-es szezon KEK-negyeddöntőjében futottak össze, ahol Cesar Luis Menotti Barcelonája kétgólos fórral utazott az Old Traffordra, Bryan Robson, Ron Atkinson és Frank Stapleton góljaival azonban az angolok jutottak az elődöntőbe, ahol a Juventus megállította a vörös örgödöket. A kilencvenes években háromszor is keresztezték egymás útját, először 1991-ben – még mindig nem a bajnokok vetélkedésében. A Kupagyőztesek Európa Kupája rotterdami döntője a spanyol reváns helyett Mark Hughes duplájának köszönhetően újabb angol győzelmet hozott, ami Alex Ferguson első manchesteri európai trófeáját – és az angol klubok Európába való méltó visszatérését – jelentette. Három és fél évvel később bizonyos Paul Scholes európai debütálása során (Ryan Giggs helyére állt be a 67. percben) 2-2-es döntetlennel ért véget a két gigász csatája az újjászervezett Bajnokok Ligája csoportkörében, hogy aztán a visszavágón nem sokkal a Milantól elszenvedett 4-0-ás vereséget követően ugyanilyen arányban oktassa ki a nagy manchesteri generáció akkor még tapasztalatlan fiataljait. A már említett Scholes és Giggs 1998-ra igencsak megerősödött, hiszen gólt szerzett a spanyolok elleni csoportrangadón, sőt, a két szenzációs mérkőzés után a Barcelona csak a kiesést jelentő harmadik helyen végzett a D jelű kvartettben – igaz, a két továbbjutó, a Manchester United és a Bayern München egészen a döntőig menetelt, amit épp a barcelonai Camp Nou-ban rendeztek. Az ott történtek pedig már a futballtörténelem részét képezik. Ezt követően a United tavaly májusig nem lépett pályára az 1999-es siker helyszínén, akkor viszont újra elégedetten távozhatott. Bár addigi találkozásaik során 23 gól is született, azon az estén egy sem, pedig Cristiano Ronaldo már a harmadik percben büntetőt rúghatott. Scholesnak hála viszont így is továbbjutást ünnepelhetett Ferguson csapata, s ha már eljutott a döntőig, azt is megnyerte – 1999 óta először. Egyszóval a barcelonai pálya fekszik a Manchesternek, a baj csak az, hogy az idei döntőt nem a Camp Nou-ban, hanem a római Stadio Olimpicóban játsszák.
A Barcelona és a Manchester United eddigi találkozásai:
1983/84 Kupagyőztesek Európa Kupája negyeddöntő
Barcelona – Manchester United 2-0
Manchester United – Barcelona 3-0
1990/91 Kupagyőztesek Európa Kupája döntő
Manchester United – Barcelona 2-1
1994/95 Bajnokok Ligája csoportkör
Manchester United – Barcelona 2-2
Barcelona – Manchester United 4-0
1998/99 Bajnokok Ligája csoportkör
Manchester United – Barcelona 3-3
Barcelona – Manchester United 3-3
Az 1998/99-es csoportmérkőzéseik góljai
2007/08 Bajnokok Ligája elődöntő
Barcelona – Manchester United 0-0
Manchester United – Barcelona 1-0
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.