Az első mérkőzések lélektelen játéka és góltalansága miatt hőbörgő szurkolókat – köztük engem is – a visszavágókkal alaposan sikerült lehűteni, és egy-két kivételtől (elsősorban a Sporting) eltekintve mindegyik résztvevő csattanós választ adott arra a csalódottakban már motoszkáló kérdésre:vajon tényleg ez lenne a világ legerősebb klubcsapatainak vetélkedése?
Nos, tényleg.
Tulajdonképpen várható volt a minőségi javulás, hiszen a torna eme fázisába már csak a legjobbak jutnak el, akiktől az odavágókon mutatott produkciónál csak jobb teljesítmény várható, ráadásul többségüknek nem volt értelme taktikázniuk, csak a kockázat vezethetett (volna) eredményre.
A továbbjutók névsorát végignézve beszélhetnénk itt holmi – újabb – angol uralomról, de egyrészt a 12-1-es összesítéssel továbbjutó Bayernt vagy a szintén gálázó Barcelonát nem hinném, hogy bármelyik brit alakulat félvállról vehetné a negyeddöntőben, másrészt ha szemügyre vesszük az Angliából érkezők kereteit, rögtön látjuk, bizony nemcsak az angolok „ludasak” a dologban. Ugyanakkor a futball nemzetközi globalizációjának ellentmond a másik véglet, az olaszok vesszőfutása, akik többnyire hazai játékosokkal indultak harcba (na jó, az Intert leszámítva), hiába. Róma népe nem fog olaszt látni a döntőben, hacsak nem Rosettit vagy kevés légiósuk valamelyikét (Dossena, Rossi, Toni, Oddo).
A Premier Ligának azért természetesen jár a taps, és az igazat megvallva olaszok nélkül is lesznek még fantasztikus párharcai az idei kiírásnak, ez már most kijelenthető. Juande Ramos is elismerte, a Liverpool nem érdemtelenül jutott tovább – mondjuk ez az eredmény és a játék tükrében igen finom megfogalmazás – , mint ahogy José Mourinho sem kételkedett a Manchester győzelmének jogosságában. A Chelsea szintén magabiztosan lépett tovább, a Bayern, Barcelona kettős parádéját pedig már említettem. Csak a játék kedvéért ízlelgessük, milyen párosítások jöhetnek össze. MU – Bayern, a régi klasszikus. Chelsea – Barcelona, a frissebb. Esetleg a legutóbbi finálé visszavágója. Bár utóbbinak nem örülnék kifejezetten, mint ahogy egy Porto – Villarreal mérkőzésnek sem. És alighanem nem egyedül vagyok ezzel. De a sors keze sokszor közbeszól, ez ellen tenni nem sokat lehet. Csak várni, és imádkozni.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.