Két fordulón, két rendkívül nehéz, de örömteli mérkőzésen van túl a Debrecen labdarúgócsapata a Bajnokok Ligája főtábláján.
Pontot, gólt sajnos még nem szerzett, híveket, támogatókat annál inkább. Nincs is mit csodálkozni, hiszen Liverpoolban nagyszerű játékot produkálva szenvedett minimális vereséget, és bár a Lyon ellen már nem úszta meg ennyivel, összességében nem lehet panaszunk, mindössze annyi történt, hogy a két klub közötti különbség az eredményben is realizálódott.
Ami a legfontosabb: a magyar tendenciára fittyet hányva, senki sem kéri (nem is kérheti) számon a Lokin az eddigi „sikertelenséget”, Herceg András ugyanis nem követte a hazai gárdák nemzetközi porondon alkalmazott védekező stratégiáját. Bátor, támadó szellemű csapatot küldött pályára, többek között ennek is tudható be a franciák elleni betli, a gyorsan bekapott gólok. Az a tartás azonban, ami nagy hátrányban a csapatot jellemezte, példaértékű.
Az eddig látottak alapján joggal lehet boldog fiatal és öreg, és mi lesz még itt, ha megszületik az első gól, pont – netán többes számba téve: gólok, pontok? Mert lesz belőlük, egyszerűen elképzelhetetlen, hogy egy ilyen jól szervezett, okos futballt bemutató együttes hat vereséggel, rúgott gól nélkül pottyanjon ki az elitligából.
Pechünkre nem éppen könnyű csoport jutott osztályrészül, a Fiorentina elleni mérkőzés előtt azonban mindenki bizakodó. És nem az a téma, hogy Gilardino eltiltása mérséklésének köszönhetően újra játszhat, hanem, hogy Rudolf is megteheti-e ugyanezt. Hogy sikerül-e gólt szerezni, pontot rabolni Olaszország és Európa egyik élcsapata ellenében, tétmérkőzésen.
Mindegy, hogy jobblábas Varga-bomba a bal felsőbe, vagy alig becsorgó Polekszics-büntető a jobb alsóba. Öngól is lehet, lényegtelen. A magyar sportnapilap minden kétséget kizáróan a háromszázadik tétmeccsét játszó Dainellinek is örömmel kifizetné a minapi első debreceni BL-gólért felajánlott egymillióját. Milliók ünnepelhetnének együtt vele és foglalnák imába a nevét Magyarországon. Mint ahogy milliókat kaszírozhatna a csapat is a megszerzett pontokért. A honi szurkoló egy bátor tippért. Vagy csak egyszerűen azért, mert kilátogat a mérkőzésre. Millió csodás emlékképért.
A 3. forduló keddi mérkőzései (2009. 10. 20.):
E csoport: DVSC – Fiorentina, Liverpool – Olympique Lyon
F csoport: Barcelona – Rubin Kazany, Internazionale – Dinamo Kijev
G csoport: Stuttgart – Sevilla, Rangers – Unirea Urziceni
H csoport: Alkmaar – Arsenal, Olympiakosz – Standard Liége
Szerdai párosítások (2009. 10. 21.):
A csoport: Bordeaux – Bayern München, Juventus – Maccabi Haifa
B csoport: CSZKA Moszkva – Manchester United, Wolfsburg – Besiktas
C csoport: Real Madrid – AC Milan, Zürich – Olympique Marseille
D csoport: Chelsea – Atlético Madrid, FC Porto – APOEL Nicosia
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.