Vajon mikor jut el magyar csapat újra a BL csoportköréig? –tették fel egyre többen magunknak a költői kérdést, midőn a Ferencváros bravúrját követő néhány évben szépen fokozatosan ráébredtek arra, a mi kis magyar focink a határ túloldalán fabatkát sem ér (igaz, határon innen sem, de ez most más lapra tartozik). Sokakban a fenti kérdés is átfogalmazódott már – eljut-e egyáltalán kezdetűvé…
Sajnos nincs mit csodálkozni. Midőn már a harmadik selejtezőkör elérése is nehézséget okoz, eljutottunk oda, hogy nem is igazán figyeljük, kit rendel a sors a magyar bajnok útjába. Rabotnicski? Netán Fenerbahce? Olyan mindegy.
Persze egy nagyágyú elleni kudarcot könnyebben megemésztenek a szurkolók, ráadásul a magas bevétel is garantált, úgyhogy ha választani lehetne, a honi klubvezetők egész biztos utóbbira szavaznának.
Ám ez az út mostantól járhatatlan. Michel Platini UEFA-elnök elintézte, hogy végre ne a kiskaput használjuk, helyette ajtóstul rontsunk a házba. Új kvalifikációs rendszere kisebb küszöböt, nagyobb esélyt, de az eddigieknél jóval fájdalmasabb pofára esést kínál.
Az első lépcsőfok a svéd bajnok, aztán jöhet a lengyel, cseh vagy osztrák. Három kemény párharc, hajtás, gürizés, küzdelem.
Nincs mese.
Félelemre azonban semmi ok. A Kalmar nem nagy ellenfél, nevének hallatán hamarabb eszünkbe jut Szabó Magda regényhőse, mint akár csak egyetlen futballistájának neve is. És itt most vonatkoztassunk el az Elm fivérektől, ugyanis ők is csak a sorsolás utáni „ismerkedés” során kerültek látókörbe.
Nem vitás, a svédek ugyanígy gondolkodnak. És végtére is igazuk van. A magyar hajlamos a múltban élni, holott a jelen sokkal elszomorítóbb. Vaduz, MIKA Asztarak és RIPO Minszk egyaránt győzni jön Magyarországra, Svédország legjobbja miért ne tenné – a párharc kiemeltjeként. De nekünk, a Lokinak talán épp ez válik előnyére. Mert tudjuk, megtanultuk, a saját bőrünkön tapasztaltuk: Magyarországnak, Debrecennek van olyan csapata, amelyik képes kiejteni a skandinávokat (ezt két éve fényesen bizonyította), de csúfosan leszerepelni is holmi lesajnált macedónok ellen (ezt pedig három éve…). És számtalan szurkolója, mely sikertől vagy kudarctól függően ugyanígy képes isteníteni vagy földbe döngölni „szeretett” futballcsapatát.
Svédországban sincs ez másként. Pusztán a szerepek megítélése változott. Ezúttal ők a Loki, mi a Rabotnicski. Ez azonban csalóka, pont mint három esztendeje. Azt hiszem nem kell még egyszer felidéznem az akkori párharc végeredményét. Vagy igen?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.